A valóság tükrében – a TISZA program
A május 9-i ünnepségek és a romák kiemelkedő részvétele után a TISZA döntése, miszerint egyetlen romát sem neveztek ki kormányzati tisztségbe, számos jogos kritikát váltott ki és csalódást okozott. A TISZA választási programjának áttekintése, különösen a „Roma esélyegyenlőség” című fejezeté, tovább növeli a kiábrándultságot.
A fejezet arra összpontosít, hogy a munkahelyekhez, az oktatáshoz és a méltó lakhatáshoz való egyenlő hozzáférés révén hogyan lehet elérni a roma közösségek „felemelkedését”, de elhallgatja, hogy a rasszizmus és a romákkal szembeni diszkrimináció leküzdése nélkül a kívánt „esélyegyenlőség” nem érhető el.
Több mint meglepő, hogy a TISZA programja teljesen figyelmen kívül hagyja a rasszizmus létezését Magyarországon, és ennek megfelelően nem javasol intézkedéseket annak leküzdésére.
Hogyan kívánja tehát a TISZA elérni azt a nemes célt, hogy egy egyesült, egységes Magyarországot teremtsen, ahol minden ember egyenlő? Ez biztosan nem fog sikerülni pusztán az „esélyegyenlőség” hangsúlyozásával, hiszen az „esélyegyenlőség” még korántsem jelenti azt, hogy mindenki ugyanolyan lehetőségekkel rendelkezik ezeknek az esélyeknek a kihasználására, vagy hogy egyenlő jogokkal bír.
A valóság tükrében – a TISZA program
A TISZA elsöprő választási győzelme végre a FIDESZ-rezsim leváltásához vezetett. Egy olyan rezsiméhez, amely a nemzeti összetartást hirdette, de valójában a társadalom szélsőséges polarizációjára építette fel uralmát.
A TISZA felvállalta, hogy megtöri ezt a polarizációt, és egy egyesült, egységes Magyarországot épít fel. Új korszaknak kell beköszöntenie Magyarországon. Az őszinteség, a valódi nemzeti összetartozás korszakának, egy olyan korszaknak, amely visszaadja az embereknek az önbizalmat, és amelyben már csak Magyarország létezik.
A TISZA program alapvető értékei
A TISZA program számos alapértéket hangsúlyoz, mint például az igazságosság, a méltányosság, az esélyegyenlőség, az átláthatóság, a tisztelet, a szabadság, a részvétel stb. Kétségtelen, hogy a TISZA valóban ki is áll ezek mellett az értékek mellett.
Éppen ezért annál is meglepőbb, hogy a párt alapértékei között nem említi a rasszizmustól mentes társadalom fontosságát. Egy kormány, amelynek célja egy egyesült Magyarország, egy minden itt élő ember számára nyitott Magyarország megteremtése, el kell ismerje a rasszizmus valóságát, és mindenekelőtt harcolnia kell ellene.
Az „Esélyteremtés és esélyegyenlőség” alapértékek kapcsán a program a következő kijelentéssel elégszik meg: Az egyenlő hozzáférés biztosítja, hogy minden magyarnak ugyanannyi esélye legyen a boldog életre. Alapvető fontosságú számunkra, hogy származása, lakóhelye, kora, politikai nézetei, anyagi, egészségi vagy társadalmi helyzete senki elől ne zárja el a felemelkedés útját.”
De hogyan lehetne a romáknak „ugyanolyan esélye a boldog életre”, ha tagadják a rasszizmus létezését, és nem tesznek ellene semmit?[1]
A TISZA és a rasszizmus Magyarországon
A TISZA programban egyszer sem említik a rasszizmust. Tehát nincs rasszizmus Magyarországon? A programban a „diszkrimináció” szóra végzett keresés eredménye szerint a „diszkrimináció” szó tízszer szerepel a TISZA programban. Összesen hatszor a „Nők esélyegyenlősége a munkahelyen és a magánéletben” című fejezetben, kétszer az „Akadálymentesség” című fejezetben, valamint egyszer-egyszer a „Gyermekvédelem” című fejezetben és a bevezetőben.
A nők esélyegyenlőségéről szóló fejezetben az egyik említés a roma nőkre vonatkozik. „Gyakori a diszkrimináció. A nők öregedésével egyre élesebbé válik az életkoron alapuló megkülönböztetés. Különösen sérülékeny helyzetben vannak a fogyatékossággal élő nők, akik gyakran kiszolgáltatottak az egészségügyi és munkaerőpiaci rendszerben, valamint a roma nők, akiket kiemelten érint a munkaerőpiaci diszkrimináció.”
A fejezetben ugyan utalnak a munkaerőpiacon tapasztalható diszkriminációjukra, de a hátrányos helyzetű nők célzott támogatásáról szóló részben már nem említik a roma nőket.[2]
De vajon a roma nők munkaerő-piaci diszkriminációja az egyetlen ténylegesen létező roma-ellenes diszkrimináció Magyarországon?
A romákkal szembeni rasszizmus Magyarországon
A TISZA az ország minden polgárának pártjaként tekinti magát, és kifejezetten elismeri a romákat az ország szerves részének. Négy roma került be a parlamentbe a TISZA listájáról. A parlament ünnepélyes megnyitóján, a miniszterelnök, a házelnök és a képviselők eskütételén a romák kiemelkedő szerepet játszottak. Ez a nap tele volt fontos és szép szimbólumokkal, amelyek azt mutatták, hogy a romák Magyarország szerves részét képezik, és annak is kell maradniuk.
A magyarországi romák – akik a lakosság közel 9%-át teszik ki – élettapasztalatai és a tudományos kutatások azonban a szimbolikától távol egy másik valóságot mutatnak. Egy olyan valóságot, amelyben jelen van a diszkrimináció és a generációkon átívelő rasszizmus.
A romákkal szemben 2008-ban és 2009-ben elkövetett terrorista gyilkosságok, a nyilvánosság előtt elhangzó mindennapi gyűlöletbeszédek, a politikusok és publicisták büntetlenül elhangzó gyűlöletbeszédei, a szegregált iskolák, az oktatásban, a munkaerőpiacon, a lakáskeresés során vagy az egészségügyben tapasztalható diszkriminációk a mindennapi formái annak a rasszizmusnak, amellyel a romák Magyarországon szembesülnek. Ezek olyan tapasztalatok, amelyek traumákat okoztak és továbbra is okozni fognak, ha a velük szembeni rasszizmust továbbra is tagadják, illetve nem dolgozzák fel.
Az EU Alapjogi Ügynökségének 2024-es jelentése szerint a megkérdezett magyarországi romák 34%-a állította, hogy munkahelykeresés során diszkriminálták, 11%-uk pedig azt, hogy a munkahelyén szenvedett el diszkriminációt. A romák 29%-a érzi magát diszkriminálva lakáskeresés során, 11%-uk az egészségügyi ellátásban, 9%-uk pedig az iskolai hatóságokkal való kapcsolattartás során.[3]
Ugyanakkor sok roma életkörülményei is befolyásolják a diszkriminációval kapcsolatos tapasztalataikat. Sok roma szegregált telepeken él, a 6–15 éves gyermekek 62%-a pedig olyan iskolába jár, ahol az összes vagy a legtöbb tanuló roma. Ezáltal korlátozott a nem romákkal való kapcsolatuk és a lehetséges diszkriminációs tapasztalatok.
És hogyan látják a magyarok a romákat? Egy 2019-es felmérés során a válaszadók 80%-a jelezte, hogy egyáltalán nem érez együttérzést a romákkal, vagy semleges választ adott; csupán 20% jelezte, hogy bizonyos mértékű együttérzést érez. A válaszadók 86%-a biztosan nem tenne semmit a romák érdekében. A válaszadók 13%-a jelezte, hogy csatlakozna romaellenes mozgalmakhoz. A válaszadók 40%-a fenyegetve érzi magát a romák miatt.[4]
Ez a nyílt és nyilvánvaló polarizáció és diszkrimináció Magyarországon ellentmond a TISZA alapértékeinek. Miért nem kerül ez napirendre?
„Roma esélyegyenlőség” című fejezet
A TISZA képviselői már a választások előtt többször hangsúlyozták, hogy nem terveznek külön roma-politikát, hanem biztosítani kívánják, hogy a romákat minden releváns politikai területen figyelembe vegyék és bevonják.
Ennek ellenére a TISZA program tartalmaz egy „Roma esélyegyenlőség” című fejezetet, és más fejezetekben nem javasolnak intézkedéseket a romák számára.
A „Roma esélyegyenlőség” című fejezet arra összpontosít, hogy „munka, oktatás és méltó lakhatás” révén hogyan lehet elérni a roma közösségek felemelkedését. Bevezetőként ismertetik a célzott politika célját:
„Magyarországnak igazságosabb és emberségesebb társadalomra van szüksége. Olyan országra, ahol senkit nem ér hátrány azért, mert romának születik. Hiszünk abban, hogy az esélyegyenlőség nem ígéret, hanem működő intézmények, egyenlő hozzáférés és közösségi részvétel kérdése.
A roma közösségeket az elmúlt évek politikája nem felemelte, hanem kiszolgáltatott helyzetben tartotta. A jelenlegi kormányzat legmagasabb szintű képviselői számos alkalommal bebizonyították, hogy lenézik a roma honfitársainkat, nem hisznek bennük.
A TISZA másként gondolkodik. Hiszünk abban, hogy együtt, összefogva képesek vagyunk közösen felépíteni a működő és emberséges Magyarországot. A roma közösségek felemelkedésének útja a munka, az oktatás és a méltó lakhatás. Átalakítjuk a közmunkát, támogatjuk a kisvállalkozásokat, és javítjuk az egészségügyi, valamint oktatási szolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférést.”
Mindenki egyetért azzal, hogy Magyarországnak „igazságosabbá és emberségesebbé” kell válnia, és olyan országgá, „ahol senkit sem hátrányos megkülönböztetés ér, csak azért, mert romaként született”. A program azonban nem ad valaszt arra, hogy ezt a célt hogyan lehet elérni, mivel a javasolt prioritások és intézkedések messze nem lesznek elegendőek.
Esélyegyenlőség kontra egyenlő jogok
Az egész programot az a meggyőződés hatja át, hogy az „esélyegyenlőség” révén megoldható a magyarországi romák hátrányos helyzete. A sikeres politika azonban túl kell lépjen az „esélyegyenlőség” fogalmán. Célul kell kitűznie, hogy a romák egyenjogú polgárokként részt vehessenek a társadalmi és politikai élet minden területén.
Mert az „esélyegyenlőség” önmagában sem a egyenlőtlen kiindulási feltételeket, sem a többségi társadalomban tapasztalható ellenállást nem tudja kompenzálni, amelyek a tényleges, egyenjogú részvétel útjában állnak, és a többségi lakosság szemében sem fogja a romákat egyenjogú polgártársakká tenni.
Az „esélyegyenlőség” önmagában nem garantálja az oktatási sikert vagy a „társadalmi felemelkedést” sem, ha nem küzdünk egyidejűleg a rasszizmus és a diszkrimináció ellen.
Ha a romák képzésük befejezése után munkát keresnek, az „esélyegyenlőség” önmagában nem garantálja, hogy potenciális munkaadójuk ne tekintsé őket romának a külsejük vagy a vezetéknevük alapján, és emiatt ne vegyék fel őket, függetlenül attól, hogy milyen jó a képesítésük.
A romák, akiket generációk óta szegregált telepeken tartanak szegénységben, nem rendelkeznek ugyanolyan kiindulási esélyekkel, mint a középosztálybeli, városi családokból származó gyermekek. Nem részesülnek ugyanolyan támogatási lehetőségekben sem, tekintettel a szegregált telepeken zajló szocializációs folyamatokra, összehasonlítva a középosztálybeli, városi környezetben zajlókkal, valamint a szülők eltérő oktatási hátterére vagy anyagi lehetőségeire, például a magántanítás vagy a vizsgákra való felkészülés finanszírozására. Ezen a helyzeten a programban említett intézkedések egyelőre nem fognak változtatni, bármennyire is fontosak legyenek.
A TISZA-program „Esélyegyenlőség a nők számára a munkahelyen és a magánéletben” című fejezete azt mutatja, hogy a TISZA is tudna jobbat, elismerhetné a meglévő diszkriminációt, és követelhetné az ellene való védelem szükségességét. Ugyanis ebben kifejezetten szerepel, hogy „valódi védelmet kell biztosítani a diszkrimináció ellen”.
Foglalkoztatáspolitika a „Róma esélyegyenlőség” című fejezetben
Különösen nyilvánvalóvá válik a rasszizmus, a diszkrimináció és a kirekesztés következményeinek figyelmen kívül hagyása abban a részben, amely a foglalkoztatáspolitikai intézkedésekkel foglalkozik.
„A hazai munkaerőhiány ellenére a roma munkavállalók sokszor még mindig hátránnyal indulnak a kiválasztásnál, vagy csak a legbizonytalanabb, alacsony fizetésű munkákat kapják meg.
Emlékeztetőül még egyszer az EU Alapjogi Ügynökség 2024-es adatai: a megkérdezett magyarországi romák 34%-a jelezte, hogy álláskeresés során, 11%-a pedig azt, hogy a munkahelyen tapasztalt meg diszkriminációt.
Miért nem mondják ki egyértelműen még ebben a kontextusban sem, hogy az említett „hátrányok” a valóságban gyakran „diszkriminációt” vagy „rasszizmust” jelentenek, és ezért fel kell lépni a rasszizmus és a diszkrimináció ellen?
Ez a hangvétel végigkíséri az egész fejezetet, és megtalálható a „Roma esélyegyenlőség – Vállalásaink” című részben is:
„Megteremtjük a gazdasági kitörés feltételeit, mert a romák felemelkedésének és tömeges polgárosodásának leghatékonyabb eszköze az, ha tartós, jól fizető munkahelyekhez juttatjuk őket.”
Ez a szakasz alapvetően fontos javaslatokat tartalmaz a közmunka-programmal, a kisvállalkozásokkal, valamint a civil társadalmi szervezetek bevonásával és új munkahelyek teremtésével kapcsolatban a „szociális, egészségügyi és egyéb szektorokban”. Ugyanakkor ismét nem utalnak a diszkriminációellenes intézkedésekre, és vágyálomnak tűnik, ha csak abban bízunk, hogy a „tartós, jól fizetett munkahelyek” garantálják a „romák átfogó integrációját”.
Két további szempont érdemel figyelmet: egyrészt nem foglalkoznak az iparban rejlő foglalkoztatási lehetőségekkel, pedig éppen a nagy ipari vállalatok játszhatnak fontos szerepet.
Másrészt nincsenek konkrét javaslatok arra vonatkozóan, hogy mi történjen a magas roma arányú régiókban, hiszen éppen ezekben a régiókban alig vannak munkahelyek.
Ezért nincs közvetlen válasz az alapvető kérdésre sem: a romáknak kell-e elmenniük munka(-helyek)ra, vagy a munkahelyeknek kell-e eljutniuk a romákhoz?
Vagyis: oktatási, képzési és munkalehetőségeket teremtenek-e azokban a régiókban, ahol sok roma él, gyakran szegregált telepeken, vagy sok romának el kell-e hagynia a telepét, hogy máshol találjon oktatást, képzést és munkát? A programban javasolt intézkedés, a munkásotthonok létrehozása („A társadalmi mobilitás megteremtése érdekében megfizethető bérlakásokat és munkásszállókat építünk”) legalábbis nem zárja ki az utóbbit, és emlékeztet a „fekete vonat” idejére. A „munkásszállók” építésére vonatkozó javaslat egyébként csak a „Rómák esélyegyenlősége” című fejezetben található.
Egy fenntartható és ígéretes foglalkoztatáspolitikának túl kell lépnie a TISZA programban vázolt megközelítésen. Ezért sürgősen szükséges további társadalmi szereplők bevonása, például a vállalkozásoké – a nagyipari vállalatoktól a kis kézműves műhelyekig.
A szabad piacgazdaságban az állam egyedül nem képes megoldani a problémákat, hanem partnerekre van szüksége. A romák egyenjogúságát nemzeti feladatként kell értelmezni és kezelni, amelyben a vállalkozások fontos szerepet játszhatnak a romák számára igényeiknek megfelelő oktatási és képzési struktúrák támogatásával, valamint képzett munkahelyek teremtésével.
A cél nem lehet további képzetlen munkahelyek létrehozása, hanem képzett munkahelyek létrehozása. Ehhez azonban szükséges egy hosszú távú folyamatba belevágni, és politikai szinten egy összehangolt, átfogó, több minisztériumot érintő megközelítés mellett elkötelezni magunkat.
Egy utolsó megjegyzés ehhez a fejezethez, illetve az említett intézkedéshez: „2026. június 1-jétől további intézkedésig nem adunk engedélyt további külföldi vendégmunkások behozatalára, hogy ne vegyék el a munkalehetőséget honfitársaink elől.”
Érthetetlen, miért szerepel ez az intézkedés a „Róma esélyegyenlősége” című fejezetben is. Vajon két kiszolgáltatott csoportot akarnak egymás ellen kijátszani? Ez azt jelenti, hogy most a rómaknak kell átvenniük ezeket az alulfizetett munkákat? Alig ha segít majd a romáknak Északkelet-Magyarországon, ha a budapesti futárszolgálatok vagy az egyes kínai tulajdonú gyárak már nem tudnak délkelet-ázsiai vagy kínai munkavállalókat alkalmazni.
Az „ciganyellenesseg“ elismerése és leküzdése
Az Európai Unió 2020–2030-as stratégiai kerete a romák egyenlőségéről, befogadásáról és részvételéről előírja, hogy különösen a diszkrimináció és az antiziganizmus elleni küzdelemnek központi célnak és átfogó prioritásnak kell lennie minden politikai területen, és kiegészítenie kell a befogadási megközelítést.[5]
Magyarország elfogadta az International Holocaust Remembrance Alliance (IHRA) “„ciganyellenesseg“” /romaellenes diszkriminációra vonatkozó munkadefinícióját is, amely kimondja, hogy a “„ciganyellenesseg“”, illetve a romák elleni diszkrimináció döntő akadályt jelent a romák társadalomba való befogadásában, és megakadályozza, hogy a romák egyenlő jogokat, esélyeket és jövedelmező társadalmi-gazdasági részvételt élvezhessenek.[6]
Ezért meglepő, hogy a TISZA-program figyelmen kívül hagyja a “cigányellenességet” Magyarországon, és ennek következtében nem javasol intézkedéseket annak leküzdésére. A TISZA-program egyetlen alkalommal utal a romák munkaerő-piaci diszkriminációjára – mégpedig a roma nőkkel kapcsolatos diszkrimináció kapcsán.
A (magyar) történelemre, más országokra és a kutatásokra tekintve látható, hogy a kizárólag társadalmi-gazdasági és kulturális támogatási intézkedésekre való összpontosítás nem vezet tényleges és tartós változásokhoz.
A “cigányellenesség” elleni küzdelmet célzó intézkedéseknek ki kell egészíteniük ezeket a támogatási intézkedéseket, és a többségi társadalom tagjait kell megcélozniuk. Hiszen amíg a többségi társadalomban nem indul el a változás folyamata, a javasolt társadalmi-gazdasági és kulturális intézkedések végrehajtása ellenállásba ütközik. A többségi társadalomnak el kell ismernie, hogy a változásoknak tőle kell kiindulniuk, hogy le kell vetnie rasszizmusát, hogy a romák egyenjogú részvétele valóban lehetségessé váljon.
A “cigányellenesség” mint a romák diszkriminációjának és társadalmi kirekesztésének alapvető okának leküzdése nélkül a TISZA sem a romák egyenjogú befogadását, sem saját alapértékeinek megvalósítását nem fogja tudni elérni.
A romák részvétele
Az Európai Unió 2020–2030-ra szóló stratégiai kerete a romák egyenlőségéről, befogadásáról és részvételéről előírja, hogy a romák részvételét biztosítani kell.
Maga a TISZA-program is általánosságban előírja, hogy az érintetteket be kell vonni a döntéshozatali folyamatokba.[7] Eddig azonban úgy tűnik, hogy a TISZA csak korlátozott mértékben tartja be ezt a saját követelményét.
Nagyon örvendetes, hogy a TISZA-listáról négy roma képviselő került be a magyar parlamentbe, és hogy Köszegi Krisztián-t a parlament alelnökévé választották. Ezek fontos jelzések. De éppen az „„ciganyellenesseg““ kontextusában, és mivel a többségi társadalom alig tekinti a romákat a társadalom aktív, alakító tagjainak, és nem bízik meg bennük vezetői feladatok ellátásával , fontos lett volna kormányzati feladatokkal megbízni a romákat.
Ez túllépett volna a május 9-i esemény kiemelkedő szimbolikáján, és semmi köze nem lenne a kvótapolitikához. Magyarországon elegendő számú képzett roma él, akik kormányzati felelősséget vállalhatnának. Fontos lépés lett volna a romákkal szembeni előítéletek cáfolata és a saját program előírásainak való megfelelés. Hogy más lehetőségeket is kihasználnak-e a romák politikai döntéshozatali folyamatokba való bevonására, az még kérdéses, de egy fontos jelzés adásának lehetőségét elszalasztották.
A TISZA-program „Esélyegyenlőség a nők számára a munkahelyen és a magánéletben” című fejezete azt mutatja, hogy a TISZA képes jobb megoldásokra, még akkor is, ha a részvételről van szó. Ugyanis ebben az áll, hogy „támogatjuk a nők megfelelő társadalmi és politikai szerepvállalását” (…) „A nők életéről nem lehet dönteni a nők nélkül.”
Miért nem működik ez a romák esetében?
P.S.
A TISZA-program „Békés, felelősségteljes rendszerváltás” („Rendszerváltás békésen, felelősséggel”) című fejezetének elején a következő mondat áll.
„Megőrizzük a békét, és biztonságos, bevándorlóktól mentes ország maradunk.”
Ez a mondat méltatlan egy demokratikus párthoz. Csak egyes személyek jelenthetnek veszélyt, de nem általánosságban egy csoporthoz tartozó emberek. Ennek demokratikus alapismeretnek kellene lennie. Nem tartom magam veszélynek a magyarországi biztonságra, csak azért, mert nem Magyarországon születtem.
[1] Érdekes lenne alaposabban elemezni, hogy a program – nem csak ezen a ponton – miért csak a „társadalmi felemelkedésről” beszél, amelyet nem szabad akadályozni, de miért nem a mindennapi életről, amelynek diszkriminációmentesnek kell lennie? Más helyeken is átsejlik a meritokratikus szemlélet.
[2] „Célzottan segítjük a hátrányos helyzetű nőket.
Egyedi programokat dolgozunk ki a fogyatékkal élő, hajléktalan, illetve az emberkereskedelem áldozatává vált nők számára.
Felülvizsgáljuk a biztonságos menedékhelyeket, krízisotthonokat, javítjuk működési feltételeiket.
„Államilag támogatott átképzésekkel, foglalkoztatási ösztönzőkkel és lakhatási támogatásokkal segítjük a munka világába való visszatérést.”
[3] https://fra.europa.eu/sites/default/files/fra_uploads/fra-country_data-roma_survey-hungary_0.pdf
[4] ELTE PPK, Előítéletek kontra empátia, letöltve: 2026.05.22. https://www.ppk.elte.hu/eloiteletek-kontra-empatia
[5] „Különösen a diszkrimináció és a cigányellenesség elleni küzdelemnek kell kulcsfontosságú célkitűzésnek és átfogó prioritásnak lennie minden szakpolitikai területen, kiegészítve az inkluzív megközelítést. Ez a közös fókusz biztosítja, hogy a romák ténylegesen hozzáférjenek a gazdasági és társadalmi igazságossághoz, valamint az esélyegyenlőséghez.”
[6] „A cigányellenesség/romák elleni diszkrimináció egy sokrétű jelenség, amely széles körű társadalmi és politikai elfogadottságnak örvend. Ez a romák társadalomba való befogadásának kritikus akadálya, és megakadályozza, hogy a romák egyenlő jogokat, esélyeket élvezzenek, valamint jövedelemszerző társadalmi-gazdasági részvételben részesüljenek.”
[7] Fontos számunkra, hogy a döntések az érintettek bevonásával, a lehető legközelebb hozzájuk szülessenek, és mindenki vállaljon felelősséget a döntéseiért